KOLUMBIA (KÖZÉP) A Belső-Andok természeti csodái

KOLUMBIA (KÖZÉP)
A Belső-Andok természeti csodái


Kolumbia egyik legszebb vidékét,  a Keleti- és a Központi-Kordillerák völgyeit járod körbe. Utazásod során érintesz majd népszerű turistalátványosságokat, mint Villa de Leyva és Monguí, de eljutsz olyan helyekre is, ahol előtted csak nagyon kevés turista fordult meg. Sőt, látogatást teszel Kolumbia egyik legkeményebb völgyében, Muzóban is, ahol smaragdbányákat látogatsz majd.

Utazásodat a fővárossal, Bogotával kezded. A folyton nyüzsgő főváros után a Guatavita-lagúnánál túrázol, majd irány Monguí, ahol a paramóval ismerkedsz meg közelebbről egy gyönyörű túra keretében. Villa de Leyvában rápihensz a következő napok túráira, majd a Gámbita környéki látnivalók jönnek a Cueva El Chocóval, a Cañon de la Hondurával és a Humeadora-vízeséssel. Suaita faluja után a Guadalupe melletti Las Gachas következik, majd Florían falujának határában gyönyörű kirándulásra indulsz a 322 méter magas Tisquizoque-vízeséshez. Ezután jön túrád legvadabb kalandja: Muzo smaragdbányái. A Guerra Verde helyszíne ma sem túl békés, de lévén egy gazdag bányászcsalád védelmét élvezed majd, nem esik bántódásod. Ezután csüngesz egyet a Piedra Colgantén Susa falujánál, Nemocónban sóbányákat látogatsz, majd Guaduasba utazol, de előtte még egy csodás gyalogtúrán veszel részt az El Tablazo fenséges csúcsáról Supata falujába. Ezután a Rio Magdalena völgyének nevezetességei következnek: Honda koloniális hangulatú városkája, Falan elveszett városa, valamint Armero letaglózó kegyhelye. A Combeima-kanyonban ismét egy csodaszép trekking vár rád, végül Ambalema múltszázad elejéről itt maradt falujában pihened ki az utazás fáradalmait. Bónuszként utolsó nap még túrázhatsz egyet San Juan de Rio Seco meseszép völgyében.  

Felszerelés

A túrára a következő felszereléssel készülj:

  • nagy hátizsák/sporttáska: minimum 60 literes. Vízálló lepel jó, ha van hozzá.
  • kis hátizsák: a napközbeni kirándulásokhoz kell. Ehhez is legyen vízálló lepel.
  • esőkabát: Kolumbia nagyon csapadékos ország, ezért elengedhetetlen az esőkabát.
  • hosszú szárú nadrág: egyszerű farmer is megteszi, de a túranadrág jobb választás.
  • bakancs: lehetőleg szellőzzön, a bőrbakancs itt-ott nagyon meleg lenne.
  • szandál vagy papucs: nem csak a meleg területeken jön jól, fürdéshez is elengedhetetlen.
  • túrazokni: 1-2 pár nem árt ha van.
  • egyéb ruhaneműk: 1-2 pulóver, rövid nadrág, pólók, fürdőruha, stb.
  • elektromos cuccok: fejlámpa, fényképezőgép, elemtöltő, pótaksik, stb.
  • egészségügyi csomag: kötszer, sebtapasz, sebfertőtlenítő, fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, görcsoldó, szúnyogriasztó, törölköző, stb.

Földrajzi fekvés

Kolumbia hatalmas ország. Délnyugati részét a Csendes-óceán partvidéke, a keleti országrészt pedig Amazónia foglalja el. A kettőt egymástól az Andok három vonulata, a Nyugati-, a Központi- és a Keleti-Kordillera választja el, amik közé a Rio Magdalena és a Rio Cauca széles medencéje ékelte be magát. Ezek a völgyek Kolumbia legszárazabb vidékei, de a forrásvidékek felé haladva az egyre csapadékosabb klíma miatt köderdős a terület. Az ország északi területe síkvidék, ami forró és párás. 

Időjárás

Mivel Kolumbia majd minden éghajlati övét érinted, készülj fel mindenre. Az andoki területeken a magasság miatt hűvös lehet, főként hajnalban. Bogotában napközben 15-20°C a normális, ami hajnalra akár 5°C-ra is lehűlhet. A leghidegebb Monguíban és az Ocetá paramón lesz, a legmelegebb Hondában és a Rio Magdalena völgyében. Ez utóbbi helyeken 30-35 fokra készülj. 

Jobb, ha tudod, hogy 2010-ben Kolumbiában mérték a Földön a legtöbb egy év alatt lehullott csapadékot, 17 000 mm-t. A száraz évszakban ritkábban esik, de az utóbbi években összemosódtak az évszakok. Az is lehet, hogy utazásod során végig esni fog, de akár több hetes aszályba is belefuthatsz.

Élelem és víz

Kolumbia konyhája jellegzetes, de nem túl változatos. Jellemzően rizst és csirkét esznek, de egyre több helyen hódít a mexikói konyha. A városokban nagyobb a választék. Bogotában vannak gyorséttermek, a kisebb városokban azonban csak kifőzdékben és drágább éttermekben étkezhetsz.  

Kolumbia nemzeti itala a rum és a sör. Sörök közül a Poker, az Aguila és a Club hazai termék, az ára bárokban kb. 1,5 US$. A rumok közül a legnépszerűbbek a Ron Medellín és a Ron Caldas. A bor nem jellemző, és ha van is, horror áron. Ettől függetlenül túrád során érintesz majd egy borászatot, ahol egészen jó borokat készítenek. A helyi gyümölcsturmixok kiválók, vitamindúsak és olcsók. Mindenképp kóstold meg a lulót.

Kolumbia azon kevés latin-amerikai országok közé tartozik, ahol a csapvíz iható.

Utazás

Kolumbiába Európából az Iberia, az Air France, a KLM, a Lufthansa és a Turkish Airlines repül. Olykor a repülőjegyek olcsóbbak az USA-n keresztül (American Airlines, Delta Airlines).

Helyben jellemzően provát kisbusszal utazunk, de egy-két helyszínen tömegközlekedést is igénybe veszünk majd. A rosszabb minőségű utakon camperókkal, veterán terepjárókkal utazunk majd. Muzóba és a bányákba az egyik helyi smaragdcár családjának segítségével jutunk el.

Szállások

Bogotában hostelben szállsz meg, Monguíban, Villa de Leyvában, Gámbitában, Guadalupéban, Guaduasban és Ambalemában koloniális hangulatú hotelekben, míg Villa Restrepóban tömegszálláson töltöd az éjszakát. Puente Nacionalban és Chiquinquirában városi hotelekben szállsz meg,  Muzóban pedig egy egyszerű, de tiszta vendégházban. A tömegszállásokat leszámítva mindenhol 2-3 ágyas elhelyezés lesz a jellemző, privát fürdőszobával. 

Költőpénz

Kolumbia pénzneme a kolumbiai peso (COP). 1 US$ = kb. 4500 COP. Az eurót nehezebb beváltani, ezért inkább dollárt hozz magaddal. Bogotában sok helyen váltanak az utcán, gyakran szuper rátát mondanak. Ne higgy nekik! Vagy becsapnak vagy hamis pénzt fogsz kapni, úgyhogy válts inkább a pénzváltónál.

Bankkártyák közül a VISA-t és a MasterCardot mindenhol elfogadják, egyéb kártyákra azonban csak egy-két automata ad ki pénzt. A napi limit miatt nem érdemes készpénzt kivenni, a kártyával fizetés olcsóbb, bár annak is van plusz költsége. A Revolut Kolumbiában könnyen használható.

Az élelem Kolumbiában valamivel olcsóbb, mint Magyarországon. Kifőzdékben 4-5 dollárért lehet étkezni, éttermekben azonban 10-15 US$ egy fogás.  

Áram és kommunikáció

Kolumbiában 110 V a hálózati feszültség. A mai elektromos készülékek általában már működnek ezzel a feszültséggel is, de teljesítményük alacsonyabb. Formaátalakítóra biztosan szükséged lesz. Az amerikai típus használatos, ami kétágú, szögletes csatlakozó. Bármely elektromos szaküzletben beszerezhető 1000-2000 forintért. Repülőtéren is kapható.

Kolumbia hívószáma +57. Érdemes kártyafüggetlen telefont kihozni, mert a legtöbb szolgáltatónak van turistákra specializált húsznapos csomagja, ami nem kerül sokba. 

Az összes szállón lesz wi-fi, így nem leszel elzárva a külvilágtól.

Veszélyek

Veszélyekből Dél-Amerikában van elég, de ezek többsége nem a természetből származik. Kolumbia az az ország, ahol nem jelent komoly gondot a zsebesek jelenléte, de óvatosságból nagy értékeket ne tarts olyan helyen, ahonnan az könnyen elvihető, főleg a fővárosban ne. Fényképezőgép a nyakba legyen akasztva, a hátizsákodat - főleg buszokon - fogd az öledbe vagy hordd a hasadon. A dugipénzt oszd szét több részletre és rejtsd el különböző helyeken. A zsebedben csak éppen aktuális költőpénz legyen, amit a legjobb olyan övben hordani, amin van zseb.

Erőszakos fellépésekre nem kell számítani. A hölgyek kaphatnak megjegyzéseket, de nem kell félni, a  kolumbiai fickók nem erőszakosak, viszont jóképűek. Ettől függetlenül légy óvatos, ne bóklássz - főleg éjszaka - külvárosi helyeken.

Kolumbiában valós veszély a gerillák jelenléte, bár az utóbbi években az állam megtisztította azokat a helyszíneket, amiket érinteni fogunk. Ez alól az egyetlen kivétel Muzo völgye, ahol azonban a bányatulajdonosok paramilitáris kísérettel garantálják a biztonságunkat.  

Higiénia

Kolumbiában a higiéniás szint hasonló az európaihoz. A városokban hangulatos hostelekben és vendégházakban szállsz meg, ahol a fürdőszobák tiszták lesznek. Meglepő módon a pályaudvarok mosdói is makulátlanok, így fertőzéstől, gombától nem kell tartanod.

Kolumbia azon kevés latin-amerikai országok egyike, ahol gond nélkül fogyaszthatsz csapvizet. Jobb is, ha így cselekszel, mert a palackos víz nagyon drága. Akár étteremben, akár kifőzdében kajálsz, nem lesz semmi bajod. A kórházak és az orvosi ellátás egész jó.

Oltások, gyógyszerek

Kolumbiában nincs kötelező oltás, azonban erősen ajánlott a Sárgaláz és a Hepatitis A+B kombinált oltások beadatása. Ezek beadását legkésőbb 1 hónappal az utazás előtt meg kell kezdeni. Kolumbia malária által fertőzött terület, ezért nem árt, ha íratsz fel a háziorvossal egy doboz Malarónt (a Lariam szedését nagyon nem ajánljuk). Ezzel kapcsolatban nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján.

Időeltolódás és vízum

Kolumbiában a közép-európai időzónához képest az időeltolódás nyáron -7 óra, télen -6 óra.

Az országba magyar állampolgárnak nem kell vízum.

Utazás időpontja

Nincs kiírt időpont

Költségek / Fő
(6-8 fős csoport esetén)

Normál ár
2600 US$
Törzsutas ár
2340 US$
Repülőjegy
kb. 1000 US$
Költőpénz
kb. 400 US$
Az ár tartalmazza
  • a szállások díját (15 éjszaka vendégházban vagy hotelben, 2 éjszaka közösségi hálóteremben)
  • a falusi vacsorát Quipamában
  • a közlekedést privát kisbusszal és camperókkal
  • a privát terepjárókat Muzóba és vissza
  • a helyi vezető díját az Ocetá paramón és a Cueva El Chocóhoz
  • a paramilitáris védelmet Muzóban
  • a program szerinti belépőket
  • a transzfereket
  • a túravezetést

Az ár nem tartalmazza
  • a repülőjegyeket
  • a reptéri adókat
  • az étkezéseket
  • a különprogramok árát
  • a múzeumbelépőket
  • a városi taxik árát
  • az oltások és gyógyszerek árát
  • az utasbiztosítást

4

Túravezető

Oszd meg másokkal

Hasonló utazásaink

BETELT!!!
Jelentkezz várólistára!

Normál ár
3320 US$
Törzsutas ár
2990 US$

Vulkántúrák az Irazú és a Turrialba csúcsára, felejthetetlen szafarik a Corcovado és Manuel Antonio Nemzeti Parkban, vizes programok Uvitában és az Isla del Cañón.


2024. március 31 - április 15.

Normál ár
2390 US$
Törzsutas ár
2150 US$

Utazás a bolíviai Andokban, La Pazzal, a Titicaca-tóval, Sucréval és Potosíval, dzsiptúra a Salar de Uyuní vidékén, gyalogtúrák Amboró körül.


2024. június 15 - 30.

Normál ár
2590 US$
Törzsutas ár
2330 US$

A Zona Cafetera megismerése után túrázol a Los Nevados Nemzeti Parkban, ismerkedsz Jardín természeti csodáival, bulizol Medellínben, végül pihensz egyet a Csendes-óceán partján.


2024. június 26 - július 14.

Normál ár
2490 US$
Törzsutas ár
2240 US$

Ecuadori körutazás Amazónia, az Andok és a Csendes-óceán érintésével, bicikli- és dzsungeltúrákkal, magashegyi trekkinggel.


2024. július 17 - augusztus 4.

GARANTÁLT INDULÁS!!!
Már csak 2 hely kiadó a csapatban!

Normál ár
2490 US$
Törzsutas ár
2240 US$

Utazás Dél-Kolumbiában a Tatacoa-sivatag, Tierradentro, a San Agustín Régészeti Park, a Fin del Mundo ökopark, a Laguna Verde, a Rio Mayo-kanyon és Popayán érintésével.


2024. augusztus 7 - 25.

Normál ár
4390 US$
Törzsutas ár
3950 US$

Két hetes kalandozás a Pantanal mocsárvidékén és annak táblahegyei mentén kapibarák és kajmánok között, garantált jaguárlessel körítve.


2024. szeptember 8 - 22.